Zuidoost Living Lab

Amszterdam Zuidoost (Délnyugat) városrésze egy rendkivül zöld negyed, egy nagy tóval és az azt körülvevő erdővel, valamint nagyjából 80 000 lakossal. Több méretes park, sportolásra szánt terület és egy golfpálya is található itt. A negyed városias központja az Ajax futballstadion, az Amsterdam Poort bevásárlóközpont és egy újonnan épült vasútállomás köré szerveződik. Erre az infrastruktúrára támaszkodva Zuidoost jelentős szórakoztatóközponttá nőtte ki magát. Több koncertterem és színház található a környéken.

Green City

A GREEN CITY mozgalmat a Plant Publicity Holland nevű szervezet hívta életre 2002-ben. Hollandia kis területű ország, nagy népsűrűséggel, ebből adódóan egymásba érnek a települések, kulcskérdés tehát a zöldfelületek létesítése és megőrzése. Ennek ellenére e nagy kertészeti múltú ország zöldfelületei, csakúgy, mint a fenntartásukra fordítható összegek fokozatosan csökkentek az elmúlt években.

Smart Studios Programozó/Média iskola

A Smart Studiosba alkotni mennek a diákok. Hasznosan telik az idejük, vagyis nem csak “gépeznek”: elmélyülnek a kreatív alkotásban, miközben észrevétlenül digitális írástudókká is válnak. A logikus illetve programozói gondolkodásuk, valamint a problémamegoldó képességük fejlesztésével készítik fel őket a jövőre. Első kézből ismerhetik meg a legfrissebb nemzetközi trendeket Az iskolában a gyerekek könnyen, a saját tempójukban tanulhatnak, ennek köszönhetően az itt megszerzett, naprakész tudásuk a kurzusok elvégzése után akár rögtön “készpénzre” váltható.

Nieuw-West Living Lab

Amszterdam Nieuw-West városrésze jól reprezentálja az egész város demográfiai jellemzőit, és ez az egyik legnagyobb energiafogyasztó negyed. A városban épült ki Hollandia első okos elektromos hálózata (smart grid) a Liander cég beruházásaként. Ez a hálózat lett az alapja, hogy a vezető energiatermelő megoldások a decentralizáltan működő, megújuló energiaforrások legyenek. A városnegyedet vegyes funkciójú és állapotú épületek alkotják, átlag feletti energiafogyasztással. A smart grid jelenléte így kiváló lehetőség az energiairányú fejlesztésekre.

Croydon

Croydon városrész 2014 és 2017 között vizsgálja és értékeli az állami és önkormányzati szolgáltatások hatékonyságát és megtérüléseit. A folyamat során azt vizsgálják, hogy bizonyos szolgáltatások digitalizálásával és online felületre applikálásával csökkenthetők-e a költségek, növelhető-e az ellátásbiztonság, a rugalmasabb hozzáféréssel javul-e a szolgáltatások színvonalával való elégedettség a lakosság körében.

New York City – Hudson Yards

Hudson Yards, a Manhattan-sziget nyugati oldalának régi vasúti terminálja, egy, a Rockefeller Center óta nem látott hatalmas beruházás keretében okos városnegyeddé alakul. Digitálisan nyomon követnek minden környezeti és életmódbeli tényezőt – mint a közlekedés, az energiafogyasztás, a levegőminőség – és kiépítenek egy föld alatti pneumatikus hulladékszállító csőrendszert. A negyedet kifejezetten az Y generáció számára tervezték, a lehető legjobb életminőséget biztosítva minden itt lakó, dolgozó vagy ide látogató részére.

Getaround (közösségi autókölcsönzés)

Peer-to-peer autókölcsönző szolgáltatás. Az alkalmazás segítségével a felhasználók egymás kihasználatlan autóit tudják kikölcsönözni. A bérbeadók meghatározzák az elérhető időszakokat, illetve hogy kinek adják kölcsön a gépkocsijukat. Akár egy órára is lehet autót bérelni. A kétoldalú visszajelzések segítségével kiszűrhetők a nem megbízható felhasználók. A rendszer 24/7 asszisztenciával és biztosítással támogatja szolgáltatást igénybe vevőket.

Turo (közösségi autókölcsönzés)

Közösségi autókölcsönző szolgáltatás. Az alkalmazás segít összekötni a kihasználatlan autóval rendelkező tulajdonosokat az autó nélküliekkel. Az autóbérlés időtartama jellemzően egy nap vagy akár hosszabb időintervallum. A bérbeadók meghatározzák, mikor, mennyi időre és hol elérhető az adott gépkocsi, a bérlő az oldalon keresztül lefoglalja és előre befizeti a használat díját. A bérbeadó a kocsi átvételekor jut az összeghez a rendszeren keresztül. A kétoldalú visszajelzések segítik a szolgáltatás színvonalának fenntartását.

Élelmiszerbank

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését Magyarországon.

Heti Betevő

A Heti Betevő alulról jövő kezdeményezés. 2013-ban alakult Budapest VII. kerületében, hogy a környékbeli rászorulók segítségére legyen, s legalább heti egy alkalommal meleg ételt biztosítson azok számára, akik rendszerint naponta nélkülöznek. Legfőbb céljuk a helyi közösség bevonása, illetve a társadalom érzékenyítése a szegénység és a hajléktalanság iránt. Az ebédeken környékbeli hajléktalanok, szegények, nagycsaládosok, kisnyugdíjasok vesznek részt. A minden héten azonos időben és helyen történő ételosztás nagy segítség számukra.