Kapcsolódó alrendszer

Okos életkörülmények

Utas-előrejelzés mesterséges intelligenciával

Az izlandi Keflavík Repülőtér (KEF) az első, amely az ország határaink újranyitásakor a Veovo új mesterséges intelligenciát alkalmazó utaskezelő megoldását alkalmazta. Az "Élő utas-előrejelzés"-t úgy tervezték, hogy megakadályozza a repülőtéri zsúfoltságot, javítsa a kapacitástervezést, továbbá fokozza a hatékonyságot. A Veovo reméli, hogy ezek a lehetőségek elősegítik az utasok légi közlekedésbe vetett bizalmának helyreállítását, egyúttal támogatják a közösségi távolságtartást.

Irodahelyiségek foglaltságának nyomonkövetése

A COVID-19 miatt hozott korlátozások enyhítésével egyre többen térnek vissza munkahelyeikre. A Spacewell a munkahelyek biztonságos újranyitásában nyújt segítséget. Az összes helyiséget, beleértve a parkolókat is, figyeli a különféle szenzorok segítségével. A vezeték nélküli érzékelők anonim módon rögzítik az adatokat. Az adatokat színkóddal ellátott alaprajzokra helyezik, amelyek segítik megérteni, hogy mi történik az épületben, mely helyiségekben tartózkodnak sokan, melyik kevésbé kihasznált. Az adatokat valós időben és time-lapseként is meg lehet tekinteni.

RespiraSense légzésfigyelő

A RespiraSense egy folyamatos és pontos megfigyelést nyújtó diszkrét légzésfigyelő, amely a légzés sebességét méri a légzés mechanikájának egyedi mérésével. A RespiraSense innovatív technológiája lehetővé teszi az orvosok számára, hogy a lehető legkorábban felismerjék a betegek állapotának romlását, amelyet okozhat légzéskárosodás, tüdőgyulladás vagy közelgő szívroham.

Írország lakosságának nyomkövetője

Írország lakosságának nyomkövetője azonosítja a a COVID-19 gócpontokat a helyi közösségekben. A kézi kontaktkövetési alkalmazást a Limerick testvérek, Dr. Paul Byrnes és Patrick Byrnes hozták létre.

Az alkalmazás azonosítja az erős COVID-19 tünetekkel rendelkezőket és értesíti azokat, akik kapcsolatba kerültek a beteggel. Mindezt a bluetooth és a földrajzi helymeghatározó technológiák használata nélkül teszi.

COVID berregő

Ez az egyszerű megoldás az ultraszélessávú technológiát alkalmazza a biztonságos közösségi távolságtartás érdekében. Amennyiben a berregőt minden munkavállaló hordja az irodában, gyárban vagy egyéb tömegesen látogatott helyen, az segít megtartani a megfelelő távolságot. Amint egy hangjelző 1,5 méteres sugarú körben érzékel egy másik hangjelzőt, berregő figyelmeztető jelzést ad ki. Az adatvédelmi kérdések érdekében a berregő teljesen anoniman használható.

Érintésmentes gyalogosátkelő jelzőgomb

A SmartSense érintésmentes gyalogosátkelő jelzőgombjának célja, hogy csökkentse a gyalogosok vírussal való érintkezésének esélyét. Az érintőgombok sokak által használt tárgyak, amelyek komoly víruskockázatot jelentenek, míg az érintésmentes jelzőgomb 12 cm távolságból érzékeli a gyalogos szándékát. A LightGuard célja, hogy a segítse a városokat a közbiztonság és a járvány elleni védekezés közötti egyensúly megtalálásában, azáltal, hogy lehetővé teszi a gyalogosok számára a zebrán való átkelést anélkül, hogy az ujjaikat kellene használniuk.

Populus Utcamenedzser

A városi közlekedéssel foglalkozó osztályoknak a Populus Utcamenedzser nyújt segítséget az új utcai irányelvek azonosításában és az ezzel kapcsolatos tájékoztatásban. Az Utcamenedzser használható a veszélyhelyzet miatt bekövetkező utcai lezárások, építkezések vagy különleges események miatt bekövetkező változások nyomonkövetésére.

Patchwork Health platform

Londoni kórházak egy csoportja összefogott, hogy létrehozzák a londoni COVID-19 Digital Staff Bank-ot (digitális munkaerőkölcsönző), egy központi felhőalapú platformot a munkaerő közvetítésére. A Patchwork Health és a Reed Talent 14 kórházzal dolgozik együtt, annak érdekében, hogy az alkalmi, vagy ideiglenes egészségügyi pozíciók minél hamarabb beteljenek.

Kórházi várakozási idő monitorozása

Világszerte elárasztották a kórházakat a koronavírusos betegek, megfosztva ezzel más betegségekkel küzdőket a kórházi helyektől. A várakozási és ellátási idő is drasztikusan megnőtt azok számára, akik számára egyéb okokból szükséges az egészségügyi ellátás. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy egyes intézményeket kénytelenek voltak bezárni, ezzel tovább korlátozva a rendelkezésre álló lehetőségeket.

Közparkok látogatói kapacitásának mérése

Annak érdekében, hogy a lakosok könnyebben tervezhessék meg a kültéri tevékenységeiket, és minél biztonságosabban juthassank el a kiválasztott desztinácijóukhoz, Szingapúr megalkotta a nyilvánosan elérhető térképet, amely valós idejű látogatottsági adatokat mutat a parkokról. A helyiek mielőtt kimozdulnának, ellenőrizhetik, hogy az adott parkban hányan tartózkodnak, túl nagy tömeg esetén pedig kereshetnek egy kevésbé látogatott parkot.