Folyóvölgy visszavadítása

Folyóvölgy visszavadítása

Nyugat-Európa szívében, a holland-belga határon 2007-ben kezdődtek el egy minden korábbinál nagyobb léptékű élőhely-rekonstrukció munkálatai. Az Ardennekben még Meuse néven eredő, a Holland-síkságot Maastrichtnál elérő, onnan már Maasnak hívott folyó 45 kilométeres szakaszát pénzt és időt nem kímélve sikerült visszaalakítani természetes állapotába. A Hollandia és a belgiumi Flandria határán 1200 hektáron elterülő RivierPark Maasvallei (Maas-völgyi Folyópark) ma a zöldturizmus egyik legvonzóbb célpontja.


A projekt legfontosabb része a természet és a mezőgazdaság szétválasztása volt, a folyó vízgyűjtőjén elhelyezkedő gazdaságok felvásárlásával és természetes állapotba való visszaállításával. A a gazdákat nemcsak a nagylelkű kárpótlás győzte meg, hanem az is, hogy az áradások jelentősen megnehezítették a folyóval szomszédos területek művelését. A mezőgazdasági munkahelyek megszűnése ugyan átmeneti nehézségnek bizonyult, de az idegenforgalmi és rekreációs infrastruktúra kiépülésével, a kerékpáros és vízi turizmus beindulásával állítólag egy nagyságrenddel több munkahely jött létre. Ráadásul az ingatlanok értéke több mint 10 százalékkal nőtt a két ország hasonló adottságú területeihez képest. A projekt indulási helyszíne, Nijmegen pedig 2018-ban elnyerte az Európa Zöld Fővárosa címet.

Együttműködők

Helyszín

Hollandia