Kapcsolódó alrendszer

Okos környezet

Folyóvölgy visszavadítása

Nyugat-Európa szívében, a holland-belga határon 2007-ben kezdődtek el egy minden korábbinál nagyobb léptékű élőhely-rekonstrukció munkálatai. Az Ardennekben még Meuse néven eredő, a Holland-síkságot Maastrichtnál elérő, onnan már Maasnak hívott folyó 45 kilométeres szakaszát pénzt és időt nem kímélve sikerült visszaalakítani természetes állapotába. A Hollandia és a belgiumi Flandria határán 1200 hektáron elterülő RivierPark Maasvallei (Maas-völgyi Folyópark) ma a zöldturizmus egyik legvonzóbb célpontja.

Treeib - öntözőzsák

A csehországi székhelyű családi vállalat az elmúlt 5 évben az újonnan ültetett fáknál alkalmazott locsolózsákjai bevezetésével valódi változást ért el a városi faültetés terén. Az újonnan ültetett fák korábban 50-60%-ban elpusztultak – ezt sikerült közel 0%-ra csökkenteniük. 2018 óta keresik a megoldást arra, hogy miként menthetnék meg a nagy méretű városi fákat az éghajlatváltozás következményeitől, és hogyan állíthatnák őket 100%-ban az ökoszisztéma szolgálatába. Kifejlesztettek egy olyan terméket és módszert, amellyel mindez megvalósítható. Benyújtották a nemzetközi szabadalmi kérelmet.

Green Drops Farm - hidroponikus növénytermesztés

A termőföldek száma világszerte csökken, ugyanakkor a népesség folyamatosan nő. A vízhiány komoly problémát jelent, ehhez pedig nagyban hozzájárul a mezőgazdaság is. Mivel a Green Drops Farm Kft. termelési technológiájához nem szükséges termőföld, így egyrészt nem merül ki és nem szennyeződik a talaj, másrészt sokkal kevesebb a helyigénye is, ugyanis 72 négyzetméteren 4200 növény termelhető.

AI alapú csatornahiba-felismerő rendszer, Szöul

A Szöuli "mesterséges intelligencia alapú csatornahiba-felismerő rendszert" 2022-ben a főváros minden kerületében bevetik. A rendszer a CCTV-felvételekből automatikusan azonosítja a csatorna hibáit, ezzel felváltva a kézi csővezeték-ellenőrzést. A mesterséges intelligencia a CCTV-felvételek értelmezésével automatikusan kiválogatja a csatornában lévő hibák típusát és helyét, majd az ellenőr képernyőjén pontosan kijelöli a hibás helyet.

Naturcleaning környezetbarát tisztítószerek

A Cudy Future Kft. 2010 óta gyárt állatkísérletmentes, környezet- és bőrbarát tisztítószereket, kozmetikai termékeket. A vállalat célja, hogy a termékek hozzájáruljanak a tiszta, egészséges otthon és munkakörnyezet kialakításához, csökkentve közben ökológiai lábnyomukat. Ennek érdekében a cég a termékeit „zölden” gyártja. A termékek vegán, bőrbarát termékek, ezen kívül hipoallergének és nem tartalmaznak szintetikus, maró anyagokat. Biológiailag gyorsan lebomlanak, nem tartalmaznak foszfátot, klórt, pálmaolajat és parabént sem.

Szivacskert

Az éghajlat változik: az esőzések egyre hevesebbek, a száraz időszakok pedig egyre hosszabbak. Hogyan lehet mérsékelni ezt a két szélsőséget? Az esővíz nagy része jelenleg csatornákon keresztül folyik el, hogy megelőzzék az árvizeket. Ez azonban nem mindig működik, és növeli az aszályok által okozott problémát.

Az egyik megoldás erre az lehet, ha a városi zöldfelületek szivacsként működnek. A szivacs képes mérsékelni ezeket a szélsőségeket; képes a vizet gyorsan felszívni, átmenetileg megtartani, majd fokozatosan visszavezetni a vizet az altalajba.