Kapcsolódó alrendszer

Okos kormányzás

Digitális Falvak projekt

A „Digitális falvak” projektet a Rajna-vidék – Pfalz Belügyminisztérium és az IESE kezdeményezték 2015 nyarán. A nyílt innovációs pályázat keretein belül kérték fel az önkormányzatok egyesületeit, hogy nyújtsák be projektötleteiket az "életminőség fejlesztése a környéken, digitális szolgáltatások révén" témakörben. Ezt követően a politikai, társadalmi és a kutatási szakértőiből álló független zsűri Eisenberg, Göllheim és Betzdorf-Gebhardshain közösségek egyesületeit választotta nyerteseknek.

A projekt fő célkitűzései:

Alliance Center

Az Alliance Center egy sokoldalú nonprofit szervezet Denver szívében, amelyben rendezvényterem és co-working munkaterület is helyet kapott. Nonprofit szervezetek, profitorientált vállalatok, kormányzati ügynökségek, akadémiai intézmények és a városi közösség tagjai együttműködve találnak ki fenntarthatóság-fókuszú megoldásokat a város fejlesztése érdekében. Céljuk az egészséges bolygó, az erős demokrácia és a virágzó gazdaság támogatása. 

Denver Közösségi Tervezési és Fejlesztési Osztálya

 A Denver Közösségi Tervezés és Fejlesztési Osztályon egy hatékonyabb, élhetőbb és biztonságosabb Denver kialakításán fáradoznak. Az osztály munkatársai együtt dolgoznak a tervek elkészítésében Denver lakosságával, hogy a lehető leghatékonyabban szolgálják a város növekedését, fejlődését és az értékek megőrzését. Munkatársaik felülvizsgálják a terveket, valamint ők adják ki az engedélyeket a különböző léptékű projekteknek is - kezdve a „csináld magad” otthoni munkálatoktól a nagy kereskedelmi fejlesztésekig. Az építési és övezet-előírások betartását is ellenőrzik a projekteknél. 

Denver Urbanism

A DenverUrbanism egy blog, mely híreket, ötleteket és véleményeket közöl a Denverben működő urbanizmusról, városfejlesztésről és támogatja a város folyamatos fejlődését. A DenverUrbanism 2010 végén indult, amikor társult a DenverInfill weboldalhoz és bloghoz, amelyet 2004-ben hozott létre Ken Schroeppel, a városépítész, aki Denver belvárosában él és dolgozik.

Cleveland-Cuyahoga megyei kikötői hatóság fenntartható fejlődése

2016. december 12-én a Clevelandi Kikötő Igazgatótanácsa határozatot fogadott el a 2017–2022-es időszakra vonatkozó aktualizált stratégiai terv elfogadásáról.A tengeri szolgáltatásaik és eszközeik jelentős értéket képviselnek és versenyelőnyt jelentenek a regionális méretű cégek globális versenyében. A kikötő célja, hogy Cleveland és Cuyahoga megyében növelje a gazdaság életképességét és munkahelyeket hozzon létre.

Európai Okos Városok Információs Rendszere (SCIS)

Az Okos Városok Információs Rendszere (SCIS) egy európai tudásplatform az okos város fejlesztésekhez kapcsolódó adatok és tapasztalatok cseréjéhez, valamint az okos városok létrehozásához való együttműködésekhez. A platform Európa-szerte összefogja a projektfejlesztőket, a városokat, a kutatóintézeteket, az iparágakat, a szakértőket és a polgárokat. A SCIS az emberekre és történeteikre koncentrál, az okos város projektekből származó legjobb gyakorlatokat és tanulságokat mutatja be. Jelenleg több mint 160 okos város projekt talá

Nyitott és Agilis Okos Városok

A Nyitott és Agilis Okos Városok kezdeményezés (OASC) egy nonprofit szervezet, amelynek célja, hogy teret adjon az okos város kezdeményezéseknek. A szervezet 2015-ben jött létre, és mára már több mint 120 város képviselteti magát benne. Magyarországról Miskolc, Szolnok és Kaposvár vesz részt a kezdeményezésben. Az OASC olyan fejlesztési módokat hoz lére, amelyek mind a városon belül, mind a városok között alkalmazhatóak. Az OASC elősegíti az okos városok legjobb gyakorlatainak megosztását, a létrejött eredmények összehasonlítását.

Ferrovial szolgáltatások

A Ferrovial vállalat része a Ferrovial Szolgáltatások, amely többféle lehetőséget kínál a tanácsadás, tervezés és az üzemeltetés területén Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Amerikában és a Közel-Keleten. A Városok Kiválósági Központja fejleszti és működteti a Ferrovial Services városi innovációkat, együttműködési programokat az előre gondolkodó városok és más érdekelt felek számára.

Berlin Okos Város

Berlin Németország egyik legvonzóbb üzleti központja és egyben laboratóriumi környezet a hatékony infrastruktúra, az informatikai hálózatépítés, a fenntartható mobilitás, a kreativitás és a magas termelékenység és a magas életminőség összekapcsolása terén. Az okos város integrált megközelítés célja Berlint hatékonyabbá, egészségesebbé, fenntarthatóbbá, életképesebbé és tisztábbá tenni, mindezeket IKT megoldások telepítésével szeretnék elérni.

Amszterdam Városi Megoldások Kutatóintézet

Az AMS kutatóintézet célja tehetséges kutatókat képzése, és a mérnökökkel, tervezőkkel, természet- és társadalomtudósokkel közösen fejlesszenek és értékeljenek interdiszciplináris városi megoldásokat. A kutatásuk középpontjában az alkalmazott technológiák állnak a következő területekre fókuszálva: vízgazdálkodás, energiagazdálkodás, hulladékgazdálkodás, élelmiszeripar, adatgazdálkodás, mobilitás és ezek integrált rendszerei.