Kapcsolódó alrendszer

Okos életkörülmények

Két lakás összenyitása és átalakítása

Az egymással szomszédos 50 négyzetméteres lakások tulajdonosai egymásba szerettek, és az összeköltözést, valamint a kibővítést a lakások összenyitásával és átalakításával oldották meg. Ezt a nagyon előremutató, példaértékű felújítást elsősorban műszaki és statikai értelemben volt kihívás összeegyeztetni, ugyanis a panelekből készült házak esetében nagyobb körültekintésre van szükség ilyen értelemben.

Kabelwerk – modern lakásépítési projekt egy korábbi ipari területen

A "Kabelwerk" (korábbi nevén "Kabel- und Drahtwerke AG") 100 éven át a kerület egyik vezető vállalata és legnagyobb munkaadója volt. A vállalat 1997 decemberében történt bezárása nagyszabású tervezési és lakossági részvételi folyamatot indított el Bécs városa és Meidling kerület irányításával. A helyi lakosokat már 1996. május 30-án meghívták egy műhelymunkára és együttműködésre kérték fel őket. A „Milleniumi műhelymunkát” később egy nagy visszhangot kiváltó kiállítás is dokumentálta.

Altes Schule - generációk együttélése

Az Alte SCHULE KARLSHORST-ot a trias Alapítvány vásárolta meg a SelbstBau e.G. alapítvány támogatásával, és 99 évre bérli a szövetkezetnek örökös bérleti szerződéssel. Az épület a SelbsBau e.G. bérlői szövetkezet tulajdonában van. Az együttélés és az egymás támogatása az egyik alapelve a Karlshorstban található, műemléki védettség alatt álló egykori közösségi iskolában megvalósuló lakásprojektnek.

CITYDEV.BRUSSELS

A Citydev.brussels (korábban SDRB) segít a vállalkozásoknak megfelelő telephelyet találni a brüsszeli régióban. Emellett városfelújítási projektek keretében magánszemélyek számára épít házakat. A citydev.brussels projektjei két célcsoportot céloznak meg: a vállalkozásokat és a magánszemélyeket.

KÖRNYEZETTUDATOS ELŐRE GYÁRTOTT HÁZAK (ÉVOSZ-MAKÉSZ)

A MAKÉSZ tagjai Európára érvényes minősítéssel, műszaki értékeléssel rendelkező termékekből gyártják, építik a Fenntartható fejlődés elvének megfelelő, környezettudatos épületeiket. A cél, hogy minél alacsonyabb CO2 kibocsátással készült építőanyagokból, alacsony hőveszteségű, lehetőleg külső energiaigény nélkül, megújuló energiával működő épületeket valósítsanak meg. Fontosnak tartjuk, hogy a felhasznált építőanyagok minél nagyobb része természetes és újrahasznosítható alapanyag legyen, csökkentve ezáltal az épület építésénél és üzemeltetésénél keletkező ökológiai lábnyomot.

Absolon - Tophouse öko-mobilházak

Az Absolon vállalat a TOPHOUSE előregyártott ökoházak előállításával foglalkozik. Ezek a házak költséghatékonyabbak, miközben kevés hulladékot termelnek, energiatakarékosak, és megfelelnek a környezettudatosság legszigorúbb követelményeinek. Minimális környezeti lábnyomot hagynak maguk után. A TOPHOUSE mobilotthonok számtalan alkalmazási lehetőséget kínálnak. Ideálisak állandó lakóhelynek és szezonális pihenésre is.

Gasometer

A bécsi Gasometery City egy kiváló példa arra, hogy lehet az eredeti, értékes épített ipari környezetnek új funkciót találni. Az 1896-ban épült gáztartályok, majdnem egy évszázadon át szolgálták a várost amíg 1984-ben végleg le nem állították, miután a földgázellátás átvette a helyét. Miután végül kivonták őket a gáztárolásból, ezeket a díszes, vörös téglaépítményeket túl szépnek ítélték ahhoz, hogy elpusztítsák. Ehelyett 1995-ben elhatározták, hogy újjáélesztik a gázüzemet, lakóházakká és üzlethelyiségekké alakították át őket.

Gyermekbarát Okos Városok - India

Az indiai várostervezésért felelős nemzeti intézet (National Institute of Urban Affairs - NIUA) a hollandiai központú Bernard van Leer Alapítvánnyal (Bernard van Leer Foundation - BvLF) közösen indította a Gyermekbarát Okos Városok elnevezésű kezdeményezést, melynek célja, hogy az indiai várospolitika és várostervezés középpontjába helyezze a gyermekek igényeit négy kulcsfontosságú területen: (1) egészségügy, (2) biztonság, (3) közlekedés és mobilitás, (4) életkörülmények.

Rimaszombati panelfejújítás

Szlovákiában található a legtöbb szocializmus idejében származó előre gyártott elemekből épült panelház (helyi elnevezése panelaks), mint bárhol a volt szovjet blokk álamaiban. Csak Pozsonyban 130 000 ember él panelekben, ennyi lakást lerombolni és helyébe újat építeni megfizethetetlenül drága lenne.