Gótikus lakótemplom

Az angliai Cold Hanworthben található gótikus templomot lakóházként használják mai tulajdonosai. A II. fokozatú védettség alatt álló épület felújítása során nagyon gondosan és körültekintően jártak el, hiszen megőrizték az eredeti ólomüveg ablakokat, a templomtornyot és az oltárt is. 

Egy parasztház új élete

Magyarország vidéki helyszínein gyakran előfordulnak régi építésű, de szerkezetükben még napjainkban is megfelelő parasztházak. Ezeket az épületeket gyakran műemléki védettség alá helyezik, ezzel is megőrizve a korábbi építészeti vonásokat, tájegységek szerint. Így a legnagyobb kihívás a felújítás során egyrészt a rájuk fordítandó összeg nagysága, másrészt pedig az, hogy a helyi védelemből fakadóan hagyományos építőanyagokat, módszereket kell alkalmazni, mindezt úgy, hogy a 21. század használói igényeinek is megfeleljen.

Cédrus Liget lakópark

A szegedi városközpontban több mint 7000 előre gyártott elemből és összesen 8510 m3 betonból készült Magyarország egyik legnagyobb lakópark-együttese. A Huszár utcában megvalósuló beruházás 593 lakást, irodát, üzlethelyiséget foglal magába.

A hat hektárnyi területen, a volt Kábelgyár majd élelmiszer-nagykereskedelmi telephely ipari jellegét felváltva, a város központjában biztosít zöld környezetet leendő lakóinak. A Cédrus Liget nevét az ott található örökzöldről kapta.

Innovatív zöldfelületek a Panoráma Lakóparkban

Budapesten, az Árpád út-Váci út torkolatában egy már több mint tíz éve kihasználatlanul álló üres telekcsoporton valósult meg a város egyik leginnovatívabb lakóparkjának kivitelezése. A környék gyáriparáról ismert, mely azonban a rendszerváltás után jelentősen bezuhant, a korábban itt álló épületeket is lebontották, majd barnamezős beruházásként 2018-2020 között épült fel a Panoráma Lakóparkként ismert épületegyüttes.

Elhagyott vasúti pálya rehabilitációja zöldterületként Párizsban

A vasúti pálya zöldfelületként való újrahasznosításának egyik legismertebb példája a New York-i High Line (vagy High Line Park), melyet 2009-es megnyitása óta az innovatív tervezés ikonjaként tartanak számon, és a világ más városaiban a felhagyott infrastruktúra újrahasznosításának mintájául szolgál. Nem mindenki tudja azonban, hogy maga a High Line tervezéséhez is egy másik példa szolgált alapul, az 1990-es évek elején megnyílt párizsi Coulée verte René-Dumont, vagy más néven Promenade plantée.

Parkosított rendezővágányok Berlinben

Berlin keleti részén, Kreuzberg központjában található az a vasút miatt hátrahagyott tájseb, mely 2011-ig meghatározta a városrész arculatát. Az évek során a felhagyott vágány felett a természet elkezdte átvenni a hatalmat, melyet a német Atelier Loidl városfejlesztő iroda lehetőségként kiaknázva, sokszínű parkerdővé változtatott át, felhasználva az ott hátrahagyott infrastruktúra elemeket.  

Utrecht Merwede városrészének barnamezős, fenntartható megújítása

Merwede Utrechtnek, Hollandia egyik leggyorsabban növekvő városának egy városrésze. Ez egy felhagyott ipari terület, mely jelenleg egy olyan átalakítási folyamaton megy keresztül, ami a tiszta és megosztáson alapuló közlekedési módokat helyezi a hagyományos autós közlekedés elé. A munkálatok 2020-ban kezdődtek, a projekt körülbelül 12000 ember számára biztosít majd fenntartható lakhatást (az első lakók várhatóan 2024-re költözhetnek be). Merwede új negyedében a lakosok minden szolgáltatást gyalog vagy kerékpárral is elérhetnek majd.

Rotterdam M4H kikötői területének barnamezős fejlesztése

Rotterdam város önkormányzata és a Rotterdami Kikötői Hatóság (Port Authority) célja ezen projekt keretében az M4H (Merwe-Vierhavens, egy 100 éves - ma is használatban lévő - kikötőterület Rotterdam városában, mely erősen szennyezett talajú barnamezős terület) innovatív lakó-munkakörnyezetté való fejlesztése, amely vonzóvá válhat az innovatív feldolgozóipari tevékenység számára, valamint lakossági, kulturális, vendéglátóipari, sport és oktatási vegyes felhasználásra egyaránt.